Ez a megható fametszet egy nyugodt vidéki jelenetet ábrázol egy bársonyos, csillagokkal teli éjszakai ég alatt. Az előtérben gazdag textúrájú sötétszürke és mélyfekete színárnyalatokkal megjelenített szalmaboglyák dominálnak, rusztikus, az idő nyomait viselő épületeket sejtetve. A kép közepén egy ívelt nyílás keretezi azt a teret, amelyen át a tekintet a holdfényben fürdő nyugodt vízfelületre és a távoli, lágyan a horizontba olvadó kék hegyekre vezet. A kék árnyalatok finom átmenete szépen kontrasztál a földes tónusokkal, kiegyensúlyozott harmóniát teremtve a természet és az emberi lakóhely között.

A művész finom fametszet-technológiája és a színek finom átmenetei bensőséges, elmélyült atmoszférát sugároznak; az éjszaka csendje majdnem kézzel fogható. A csillagos égbolt elhelyezkedése a durva textúrájú tetők felett egy költői párbeszédet teremt a föld és az ég között, múlt és jelen között. A mű tükrözi a 20. század eleji japán ukiyo-e metszetek történelmi jelentőségét, amelyek gyakran a hagyományos esztétikát ötvözik a modern érzékenységgel. A visszafogott paletta és a precíz kompozíció békés nosztalgiát ébreszt, amely arra hívja a nézőt, hogy elképzelje az éjszaka halk hangjait és a vidéki friss illatot, az időben megfagyott nyugalom pillanatát.