Ebben a varázslatos jelenetben azonnal szembetűnő a színek élénk szőttese, amely életet ad a rétnek; minden egyes fűszál és virág táncol a művész játékos ecsetvonásainak hatására. A rózsaszín, sárga és zöld lágy árnyalatai harmonikusan mélyednek egymásba, élénk ünnepet teremtve a természet szépségéről. Két távoli alak sétálgat a hatalmas térben, talán elvesztek a gondolataikban, vagy csupán élvezik a körülöttük lévő nyugalmat. A szélén lévő dús lombozat természetes keretet hoz létre, meghívva a nézőt, hogy lépjen be ebbe a békés környezetbe.

A kompozíció könnyedén jól kiegyensúlyozottnak tűnik, az oldalsó magas fák őrakként állnak, mély zöldjük kontrasztban áll a világosabb réttel. Olyan, mintha Monet a sajátos impresszionista stílusával nem csupán a természet vizuális esszenciáját ragadta volna meg, hanem annak érzelmi rezonanciáját is—egy csendes öröm pillanatát, amely a szívben visszhangzik. Ez a festmény nem rendelkezik merev struktúrával; inkább öleli a természet spontaneitását, ünnepelve egy múló szépség pillanatát, amely véget nem érő értékelésre hív. Mikor ránéz az ember, melegség és nosztalgia érzését érzi, egy gyengéd emlékeztetője az egyszerű örömöknek, amelyeket a természet ölelésében találunk.