Ehhez a vibráló tájhoz nézve az ember azonnal elragadtatik a művész ablakából Párizs álomszerű értelmezésébe; a tetők olyanok, mint egy bonyolult háló, minden egyedi szerkezet elektromos energiával van megfestve. Van Gogh ecsetvonásai az élet pulzálásával telítettek, ritmikus áramlást teremtve, amely a vásznat átvezeti a tekintetünket. A tompa kéken és a lágy sárgán harmónikusan elegyedik, hogy megelevenítse Párizs nyugalmát, de alatta rejtve van egy lüktető energia — egy feszültség, amely egyszerre sugallja mind a nyugalmat, mind a pezsgő életet a szín határain túl.

Az előtérben a tetők a látvány felé terjeszkednek, elkapva az építészeti intimitás egy pillanatát. A lágy ívek és vonalak a látványt a horizont felé vezetik, ahol finom sziluettek utalnak a templomok tornyaira, amelyek egy kiterjedt ég háttéről bukkannak fel. Ez a részletes előtér és a tág pátens közötti ellentét dinamikus kompozíciót teremt, amely minket egy mindig változó Párizsba vonz. Itt szinte hallani lehet a város távoli zúgását, amely soha nem alszik, tele álmokkal és vágyakkal, mindörökké egy tehetséges művész szemén keresztül megfestve.