A festmény egy letűnt korba, a komoly tisztelet jelenetébe repít. Előttem egy nagyszerű katedrális emelkedik, bonyolult gótikus építészete az ég felé nyúlik. A művész fény- és árnyékkezelésének mesteri tudása nyilvánvaló, hiszen a napfény aranyló ragyogással önti el a homlokzatot, kiemelve a finom mintázatokat, a magasba nyúló tornyokat és a díszes részleteket. Szinte érzem a hideg követ a lábam alatt, és hallom a katedrálisba belépő körmenet visszhangját. A jelenet hagyományos ruhákba öltözött alakokkal van tele, arcukon ragyog a hódolat. A körmenet a festmény szíve, a hit és a közösség vizuális elbeszélése. A fény finom játéka az alakok ruháin és a zászlókon, melyeket hordanak, a mozgás és a nagyság érzetét kelti. Ez a mű a csodálat és a szellemi elmélkedés érzését idézi, a hit tartós erejének és az építészeti teljesítmény szépségének bizonyítéka.