A műalkotás egy derűs velencei jelenetet mutat be: egy gondola, tele alakokkal, siklik a nyugodt vizeken. A laza és kifejező ecsetvonások megragadják a fény játékát a vízen és a part menti fák lombjain. Egy lágy, szinte éteri fény borítja a jelenetet, ami vagy kora reggelt, vagy késő délutánt sugall, ezzel álomszerű minőséget adva. A kompozíció kiegyensúlyozott, a hajó a központi fókuszpont, a környező elemek – az égbolt, az építészet és a buja zöld – pedig kiegészítik jelenlétét. A vízben lévő tükröződések a fenti jelenetet tükrözik, mélységérzetet és harmóniát teremtenek. A színpalettát a lágy kékek, zöldek és rózsaszín árnyalatok dominálják, a nyugalom és a béke érzetét idézve. Mintha hallanám a víz lágy csobogását a hajótest ellen, és a messziről jövő utasok beszélgetését. A lágy fény tiszteletet kelt, ami megható ábrázolássá teszi.