A metszet a nézőt a szélsőséges brutalitás jelenetébe helyezi. A Goya jellegzetes drámaiságával ábrázolt alakok olyan testtartásban torzulnak, amelyek a fájdalomról és a kétségbeesésről árulkodnak. A jelenet egy homályos, meghatározhatatlan égbolt alatt bontakozik ki, erősítve a pusztuló táj érzését – talán egy szörnyű konfliktus vagy katasztrófa következményeit. Az alakok áldozatoknak tűnnek, testük a sziklás talaj durva textúrájával vagy a zavaros vizekkel szemben helyezkedik el. A művész által használt durva vonások és sötét tónusok a szenvedés tapintható légkörét keltik; olyan jelenet, amely az emberi tapasztalat nyerseségét ragadja meg. Lenyűgöz a hatalmas érzelmi súly; ez nem csupán vizuális ábrázolás, hanem a kínok visszhangja, amely a történelmen keresztül visszhangzik.