A jelenet nyugodt, szinte álomszerű minőségben tárul elénk. Egy széles folyó uralja a kompozíciót, felülete az égboltnak lágy árnyalatait tükrözi. A víz nyugalma tapintható, gyengéd meghívás a megállásra és a gondolkodásra. A művész mesterien használ tompított palettát, a kékeket, zöldeket és finom szürkéket részesíti előnyben, ami a nyugalom érzetét kelti. A jobb parton egy sor fa terül el, lomjuk sötét kontrasztot alkotva a világosabb légkörrel. Egy távoli híd kecsesen ível a víz fölött, a közvetlen látóhatáron túli világot sejtetve.

A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott, erős horizontális hangsúllyal, amely a tágasság érzését erősíti. A művész technikája a sima ecsetvonásokban nyilvánul meg, amelyek a nyugalom érzetét kölcsönzik a műnek. Az érzelmi hatás csendes szemlélődés, a pillanat megrekedt az időben. A tájkép a szelíd melankólia érzetét idézi, a lágy fény pedig a kora reggeli vagy késő délutáni légkört sugallja.