Ebben az érzelmes darabban Vincent van Gogh egy pár elhasználódott cipőt mutat be, amelyeket művészileg helyeztek el egy textúrázott vászon háttér előtt. A bal cipő, amelynek felülete durva és egyenetlen, valamint bonyolult szegecsekkel rendelkezik, történetet és személyes kapcsolatot sugall. A jobb cipő, laza és nyitott, arra invitálja a nézőt, hogy elképzelje az általa megtett utat. Az árnyékok táncolnak a lábbeli körül, szinte színházi atmoszférát teremtve; a mély kéklik és a tompa barna fokozza e mélység és érzelmi rezonancia érzését. Ez nem csak egy egyszerű csendélet; hanem egy megható elbeszélés a munkáról és a munkásosztály életéről—minden karc és gyűrődés elmondja a küzdelem történetét.

A színpaletta, amely földszínekből és világosabb árnyalatokból áll, a nézőt melegséggel és nosztalgiával vonja be. A festékszórás alkalmazása felfedi van Gogh jellegzetes technikáját, minden egyes ecsetvonás textúrát és életet visz a képbe. Ezek a látszólag hétköznapi tárgyak életre kelnek, kérve, hogy figyelmesek legyünk és értékeljünk. Egy bizonyos közelség van a kompozícióban: a cipők szinte kényelmesen állnak a színek káoszának közepén, visszhangozva a művész zavart érzelmeit élete ezen szakaszában. Ennek a műnek a megfontolása együttérzést és elmélkedést idéz elő, érintve az emberi tapasztalat közös élményét a fáradtságról és a rugalmasságról.