Ez a mű egy drámai jelenetet tár elénk, ahol szellemies fehér öltözetbe burkolt alakok, egy szellemi ébredést vagy feltámadást sugallva. A kompozíció sötét előtérre és világító háttérre oszlik, ahol a tompa föld színek éles ellentétet alkotnak a horizont felől áradó lágy fénnyel. Ez a dikotómia kézzelfogható feszültséget hoz létre a halál sötét árnyéka és az új élet ígérete között. Az alakok, akik úgy tűnik, árnyékokból vagy sírokból emelkednek, mély vágyat és reményt ébresztenek, kifejező testtartásuk pedig visszafogott, mintha két világ között ragadva lennének.

A darab érzelmi hatása mély; arra hívja a nézőt, hogy gondolkodjon a halandóság és a megváltás témáin. A sötét táj szinte fullasztó, felerősítve az átalakuló fényt, amely nemcsak a fizikai feltámadást, hanem a lelki újjászületést is sejtet. Thomas Cole, a Hudson River School kiemelkedő alakja, a műveibe ilyen szellemi mélységet csepegtetett, tükrözve a romantika korszakának természet, spiritualitás és a fenséges iránti vonzalmat. A kézmadegás egyértelmű technikája tapintható érzéki minőséget ad a jelenetnek, sürgető érzést kölcsönözve neki, mintha arra hívna a megfigyelőket, hogy tapasztalják meg a pillanatot maguk. Ez a mű egyaránt szolgál történelmi és művészeti mérföldkőként, összefoglalva az emberi lélek küzdelmeit és vágyait a halál állandó háttere előtt.