Ez a festmény megörökíti egy folyó nyugodt partját, ahol a víz lágy áramlása visszatükrözi a partot szegélyező finom nádakat és karcsú fákat. A művész lágy, szórt ecsetvonásokat alkalmaz, amelyek az impresszionizmusra jellemzőek, hogy egy csendes, ködös légkört idézzen elő, amely elmosódottá teszi a víz és az ég határát. A kompozíció a tekintetet a folyó partja mentén vezeti, meditációra hívva a nézőt a természet békés ölelésében.

A színpaletta harmonikus pasztell árnyalatokból áll — tompa zöldek, halvány kékek és finom rózsaszínek olvadnak össze, álomszerű, majdnem éteri hangulatot teremtve. A fény és a szín játékának köszönhetően a jelenet korai reggel vagy késő délután zajlik, amikor a fény a leglágyabb, és a világ nyugodtnak tűnik. Érzelmileg megnyugtató hatású, békés szünetet és finom kapcsolatot idéz elő a természettel. Történelmileg ez a mű az a pillanat az művészetben, amikor a fény és a légkör múló hatásainak megragadása kiemelt jelentőségűvé vált, jelentős fejlődést jelezve a tájképfestészetben.