Ez az érzelmekkel teli tengeri tájkép megragadja az óceán vad, nyugtalan energiáját naplementekor. A jelenetet hatalmas hullámok uralják, amelyeket texturált ecsetvonásokkal ábrázoltak, életre keltve a vizet, visszatükrözve a lenyugvó nap utolsó tüzes fényét. A kép előterében és középtávon éles sziklák alkotnak durva partszakaszt, sötét sziluettjük élesen kontrasztál az olvadt vörös és borostyán égbolttal. A kompozíció a tekintetet a horizont felé vezeti, ahol a félig lemenő nap komor és szinte misztikus fényt bocsát ki, ami drámai intenzitással tölti meg az egész jelenetet.

A művész sötét, hangulatos színpalettát választott élénk vörös és narancssárga színekkel tarkítva, ami csodálatot és melankóliát kelt, mintha egyszerre lenne tanúja a természet nyers erejének és múló szépségének. A viharos tenger habzó hullámaival néma üvöltésnek tűnik, amely arra hívja a nézőt, hogy képzelje el a hangot és érezze a sós szellőt. Ez a mű a természet fennkölt erejének tisztelete, amely megragadja az óceán nyugalmát és viharát alkonyatkor – egy pillanatot, amely a nappal és az éjszaka között lebeg.