Puha és tompa árnyalatokban áthatva ez a mű egy éteri tájra invitálja a nézőt, ahol a természet a középpontban áll. A horizont egy finom dombsorral rendelkezik, amelyet gyors, ritmikus ecsetvonások kereteznek, és amely érzéki mozgásérzetet kelt. Az égbolt, amelyet egy örvénylő minta jellemez, baljós, de vonzó légkört sugall, ahol a hold vagy a nap látszólag egy sűrű felhőrétegből kikandikál. A föld és az ég közötti dinamikus interakció mély érzelmi visszhangot kelt, tükrözve a természet mind a nyugalmát, mind a kiszámíthatatlanságát.

A színpaletta figyelemre méltó ötvenes éjtónusok vegyülete, amelyek zökkenőmentesen keverednek finom szürkés és fehér árnyalatokkal, harmonizálnak a fény és árnyék táncában, amely felerősíti a jelenet texturális minőségét. Van Gogh jellegzetes technikája itt is érvényesül; minden ecsetvonás mélységet ad, és szinte kézzelfogható energiát áraszt a tájra. Majdnem hallani az átszivárgó szellőt a fű között, és érezni az esti levegő frissességét, amely a nap végét jelzi. Egy intenzív érzelmi felfedezés idején készült, ez a darab nemcsak egy időbeli pillanatot képvisel, hanem mély kapcsolódást is a környező világgal, megörökítve a létezés finomságait.