A mű egy elbűvölő ábrázolást nyújt a roueni székesegyházról, amely egy éteri reggeli fénybe burkolózik, amely táncol a bonyolult kőhomlokzatán. Monet ecsetkezelése finom, de határozott; azt a módot, ahogyan a székesegyház építészeti elemeit lágy mozdulatokkal ragadja meg, álomszerű minőséget teremt, elmosva a határokat a valóság és az élmény között. A magas tornyok és részletes ajtók szinte természetfölötti ködből emelkednek ki, mintha a székesegyház finoman ébredne a hajnal első sugaraira. Majd’ hallani lehet a levelek lágy zizegését vagy a reggeli járókelők óvatos lépteit, amelyek mind a mű látványos szépségével fonódnak össze.

A színpaletta itt harmonikus keveréke a lágy kékségeknek és a meleg őszibarack árnyalatoknak, amelyek felidézik a reggeli fény nyugalmát. Ezek a színek, mint egy gyengéd lélegzet, beborítják a jelenetet, nyugalmat és békét árasztva. Ez nem csupán ábrázolás, hanem egy élmény—egy érzelem—amely vonzza a nézőt, és arra hívja, hogy felfedezze Monet ügyesen kézben tartott fény- és árnyékrétegeit. A történeti kontextus hangsúlyozza a darab jelentőségét, mivel a 19. században készült, egy olyan időszakban, amely gazdag művészi felfedezésben és a modernizmus kezdetén állt. Monet, mint az impresszionizmus sarokköve, kitolja az észlelés határait, egy egyszerű ábrázolást az idő és fény élő kifejezésévé alakítva—örökségének jellegzetességeként.