Ez a lenyűgöző művészeti alkotás egy érzelmes pillanatot örökít meg a görög mitológiából - Apollón, a ragyogó napisten, üldözi a gyönyörű nimfát, Daphnét, aki egyre inkább elakad a szőlővesszőkben, ahogy menekül. John William Waterhouse művészien ábrázolja interakciójukat egy buja természeti háttérben. A jelenet tele van meséléssel, a hajtó és átalakuló feszültséget testesíti meg, amikor Apollón Daphné felé nyújtózik, egy olyan pillanatban, amely vágyat és kétségbeesést tükröz.

Waterhouse finom színpalettát használ, amelyet földi árnyalatok uralnak, amelyek életet adnak a figuráknak, míg a környező vegetáció kiemeli az élénkséget és a kontrasztot. A puha kékek és gazdag barnák keverednek Apollón meleg bőrszínével, egy finom módon kihangsúlyozva a két karakter sebezhetőségét. A kompozíció vízszintesen vonzza a tekintetet a vásznon - Apollón kinyújtott karja egy vonalat alkot, amely a Daphnét körülvevő összegabalyodó ágakhoz vezet, érzést keltve a fogságban. Szinte hallani lehet a falevelek zörgéset és Daphné szívverésének heves ritmusát, ahogy ő a sorsát elkerülni próbálja.

Ebben a műben az érzelmi hatás tagadhatatlan; érezni lehet a hajtóerőt, amelyet a természet lusta, de erőteljes jelenléte tükröz, Daphnét olyan ölelésben tartva, mintha az lenne az egyetlen menedéke. Történelmileg ez a darab a késő viktoriánus kori mitológiai témák iránti vonzalmat képviseli, megmutatva, hogyan tudta Waterhouse ügyesen összeolvasztani a klasszikus narratívákat a modern érzelmi érzékenységgel. Ez a történetükben tevés és tragédia szép összeolvadásának tanúbizonysága, amely a nézőket a szeretet, a veszteség és a szabadság iránti vágy e témáira gondolkodtatja.