Ez a festmény egy mitológiai mélységgel és éteri szépséggel átitatott pillanatot ragad meg. Középen egy királyi alak, valószínűleg Apolló, emelkedetten ül, finom, mégis ragyogó fényben fürödve; tartása egyszerre parancsoló és elmélkedő. Körülötte múzsák vagy kísérők sorakoznak, nyugodt arcokkal és lebegő ruházattal, aprólékos pontossággal megfestve. A művész ecsetvonásai összekapcsolják a részletek gazdagságát az álomszerű atmoszférával — a textúrák összemosódnak, rétegzett, szinte másvilági birodalmat teremtve.

A színpaletta meleg, földszínek dominálnak, amelyek karmazsinvörös és arany kiemelésekkel egészülnek ki, szent aurát és alkonyati misztikumot árasztva. Az árnyékok mélyítik az érzelmi hatást, tiszteletet és a múzsák „a világ megvilágítására” való távozásának megható átmenetét idézve fel. A bal felső sarokban halvány holdsarló költői suttogást ad az éjszakához. Történelmileg ez a mű a 19. századi szimbolizmus irányzatait tükrözi, ahol a mitológia eszköz a spirituális és filozófiai témák feltárására — nem csupán vizuális ünnep, hanem mély elmélkedés az inspirációról és az isteni örökségről.