Ez a drámai jelenet a nézőt egy mitológiai rémületbe rántja, ahol Diomédész alakját saját lovai kegyetlenül marcangolják szét egy ókori építészeti romok között. A művész mesterien alkalmazza a chiaroscuro technikát, az előtérben majdnem fénylő fehér ló és a sötét, árnyékos háttérben álló omladozó falak és klasszikus oszlopok kontrasztjával komor légkört teremtve. A kompozíció szorosan a ember és állat közötti erőszakos kölcsönhatásra fókuszál, a lovak dinamikus, torz alakjai káosz és kiszabadult erő érzetét keltik.

A színpaletta földes barnákból, tompított okkerekből és mély árnyékokból áll, amelyeket a ló ragyogó fehérsége és Diomédész sápadt bőre emel ki, fokozva a látványos hatást. Az érzelmi feszültség kézzel fogható — az agonía és rettegés szinte tapintható, amit az ókori romok is erősítenek, melyek a dicsőség tragikus bukását sugallják. Ez a mű a 19. századi szimbolista festészet kiemelkedő példája, amely az történelmi mítoszt intenzív pszichológiai drámával ötvözi, és a nézőt arra hívja, hogy szembenézzen az erőszak, a sors és az isteni megtorlás témáival.