Ebben a gyönyörű érzelmek és nyugalom gobelinjében egy éteri világba lépünk be, ahol a mitológia átöleli Diana és Endimion megható történetét. A kompozícióban Diana, a holdistennő lágyan kék, folyékony anyagokban öltözködik, és mind bölcsességet, mind eleganciát áraszt; kinyújtott keze mintha a csillagos ég esszenciáját tartaná a kezében. A vonzó kis angyalkával körülvéve, akinek játékos természete fiatalos ízt ad, a jelenet kézzelfoghatóan egy pillanatot ragad meg, amely úgy tűnik, hogy időben megállt. Endimion, enyhe sóhajjal fekve, egy nyugalmi fátyolban van, izmos alakja lágy fényben ragyog, amely csodásan kontrasztál a holdfényes tájjal. A nyugodt táj gazdagságot ad, a lágy bárányok előtérben való szétszóródása valószínűleg a naivitást és a pásztori békét szimbolizálja, míg a vibráló virágok színt és életet adnak a kompozíciónak.

A gazdag színpaletta megfigyelésekor, a pasztell és a lágy földszínek harmóniája megnyugtató és nosztalgikus érzéseket kelt, emlékeztetve ezzel a nyugodt álmokra és elfeledett történetekre. Az érzelmi hatás mély; lehetetlen nem észrevenni a hangtalan sóhajokat, amelyek egyszerre keltik a vágyat és a csodálatot. Történelmi kontextusban a mű összhangban van a rokokó időszak vonzóságával, érzelmeivel és a romantikus témák idealizált bemutatásával. Jean-Honoré Fragonard ügyesen egyesíti ezeket az elemeket, bemutatva a korszak művészi jelentőségét, ahol a szépséget nem csupán látják, hanem mélyen érzékelik.