A szépségről és vágyakozásról szóló meditáció, a mű lenyűgözi a nézőket vonzó, mégis melankolikus hangulatával. Itt, egy idillikus természeti környezetben, egy nimfa csábítja Hylast, aki békésen hever egy nyugodt patak mellett. Buján zöldellő bokrok és fák ölelésében álló testük finom meghívás és visszavonás táncát játssza; ez a vizuális játék vágyakozást ébreszt – mind az adott pillanat múlandó örömére, mind pedig a megismeretlen veszélyes vonzerejére. A nimfa tekintetében gazdag vágyakozás rejlik, ami a vágy mélyebb következményeire utal, miközben láthatóan meghívja Hylast, hogy csatlakozzon hozzá egy örök varázslat világába.

A művész egy éteri színpalettát alkalmaz—gazdag földszínek, zöldek, barnák és lágy krémek zökkenőmentesen olvadnak össze a természeti szépség koherens víziójává. A meleg, fénylő fény átszűrődik a leveleken, ezáltal felerősítve a közelséget ebben az elzárt ligetben. Waterhouse mesteri technikája lehetővé teszi, hogy az árnyék és a fény kölcsönhatása életet leheljen a lombokon, ezzel meghívva a nézőt, hogy része legyen e lebilincselő narratívának. A mű érzelmi hatása sokáig tart a távozás után is; emlékeztet bennünket a szépség törékenységére és a vágy összetettségére, szolgálva mint egy élénk pillanatkép a görög mitológiából, ahol a szerelem gyakran veszélyesen közel táncol a pusztulás pereméhez.