Ebben a lenyűgöző műben egy csendes jelenetbe kerülünk, amit buja zöld területek vesznek körül; a nő, akit áramló, gyöngyfehér ruhába öltöztek, elegánsan áll a napfényes ív mellett. Az anyag lecsüng a válláról, gyönyörűen kontrasztban a mögötte lévő földszínekből álló falakkal. Kezében finom fehér virágokból álló csokrot tart, amely tavasz élő lényegét visszhangozhatja. Finom vonásai klasszikus szépség korát idézik, de egy kis rejtély is érződik, ahogyan gyengéden a peremen lévő potra tekint — cselekedetei mélyen imbued ritus jelentésével.

A művész puha ecsetvonásokat használt, amelyek álmélkodó minőséget adnak a festménynek; a háttér elhalványul a vibráló zöld rétegekben, amelyek utalnak a körülötte lévő természet életerejére, míg a pasztell színek körül ölelik őt. Ez a színpaletta összhangban van a békés légkörrel, nyugodt belső gondolkodást ébresztve. Waterhouse fénymestere életet lehel a formájába, ezzel egy éteri fényt adva neki, amely vonzza a néző figyelmét, miközben meghívja őket, hogy gondolkodjanak el a megörökített pillanat jelentésén. Történelmileg ez a mű tükrözi a 19. század végi romantikus és mitikus elbűvöltséget, egy olyan pillanatot ábrázolva, amely meghaladja a hétköznapit, tükrözve a természet és a szent iránti mély vágyunkat.