Ez a kifejező jelenet egy vidéki élet pillanatát ragadja meg, ahol egy fiatal nő egy frissen kaszált szénakazalnak dőlve áll. Testtartása, kezében gereblyével, a munka közbeni rövid pihenés érzését kelti. A szénakazal árnyékában két gyermek ül nyugodtan, arcukon kíváncsiság és nyugalom keveredik. A háttérben két ökör húz egy ekét a nedves földön, melyet egy távoli alak irányít, hangsúlyozva az aratás közösségi erőfeszítését.

A művész technikája mélyen a realizmusra épül, gondos figyelemmel a textúrákra — a durva széna, a nő ruházatának puha anyaga és a gazdag, nedves talaj. A földszínekből, zöldből és szürkéből álló színpaletta komor, mégis intim hangulatot teremt, utalva a borús égboltra és a kemény munka súlyára. A kompozíció kiegyensúlyozza az előtér alakjait a tágas mezővel, szemet vezetve az emberektől az ökrökig és vissza, egy történetet szőve a munkáról és a csendes kitartásról. Ez a mű érzelmi hatást kelt, tiszteletet ébreszt a mezőgazdasági élet és annak ritmusa iránt, miközben bemutatja a művész narratív és naturalista képességeit.