Ebben a bájos kompozícióban éterikus alakok játékosan lebegnek egy álomvilág felett, szinte isteni finomságot megtestesítve. A jelenetet élénk színkölcsönhatás jellemzi, amely a puha krémtől a élénk vörösig terjed; a felhők, a szürke és a fehér keveréke, gyengéden ölelik körül ezeket az égi lényeket, miközben virágkoszorúikat szövik. Egy ragyogó nőt látunk, aki Aurora megtestesülése, aki kecsesen emelkedik, ruhája körülötte lebeg, mint a hajnal könnyedsége. Az alakok arcán tündöklő kifejezések érzéki melegséget és jóságot árasztanak, meghívva a nézőket erre a nyugodt pillanatra.

A kompozíció meglepően dinamikus, mégis harmonikusan kiegyensúlyozott. Az alakok elhelyezése kiemeli Aurora felemelkedését, felhívva a figyelmünket felfelé, míg az alatta lévő alak pihen, kényelmes, de életvidám légkörben; ez gyönyörűen kontrasztban áll a felette lebegő aktívabb alakokkal. Amit legjobban megérint az az alkotás érzelmi hatása—erőteljes érzés születik a reménnyel és a megújulással, tükrözve az éjszaka örök ciklikus természetét, ahogy helyet ad a nappalnak. Történelmileg ez a festmény a rokokót tükrözi, amely időszak a pazarlásról és a lágy kedvességről szól, megszólítva a kor érzékenységét, miközben ünnepli a mitológiai témák szépségét.