Ez a kifejező festmény a nézőt egy árnyékos, barlangszerű világba vezeti, ahol egy hatalmas kígyó fenyegetően tekeredik az előtérben. A művész vastag, texturált ecsetvonásokat alkalmaz, melyek fokozzák a misztikus, szinte fullasztó légkört; a sötét, földszínekből álló paletta — mélybarna, lángoló vörös és tompa arany — ősi fenyegetettség és másvilági érzést kelt. A jobb oldalon halvány, szellemszerű alakok látszanak menekülni vagy kétségbeesetten vergődni; halovány formáik élesen kontrasztálnak a sötét háttérrel, növelve a drámaiságot és a feszültséget.

A kompozíció a tekintetet a barlang mélyére vezeti, ahol a fény alig hatol be, egy mitikus vagy pokoli alvilágot sejtetve. A kígyó, amely sok hagyományban a veszély, a tudás vagy a gonosz szimbóluma, fenyegető testtartásával uralja a jelenetet. A fény és árnyék játéka, valamint a majdnem szobrászati festészeti technika érzelmi intenzitást teremt, ami félelmet, ámulatot és bűvöltséget kelt. Ez a mű a 19. századi szimbolizmus irányzataival rezonál, ahol a mítosz és allegória gazdag költői képekkel fonódik össze az emberi lélek sötét mélységeinek feltárására.