Az őszi meleg, aranyló fényben fürdő, ez a hangulatos jelenet egy sűrű erdei kanyon mélyén bontakozik ki. A magas, tűzvörös, borostyán színű levelekkel tarkított fák egy drámai mitológiai találkozást kereteznek. A kép közepén egy halvány, éteri nő emelkedik kecsesen, alakja törékeny és ragyogó, mintha a földi feszültség és az isteni transzcendencia között lebegne. Egy kentaur – félig ember, félig ló – tartja őt, akinek izmos teste kontrasztot alkot a nő törékeny szépségével. A kompozíció a sötét előtérből, ahol a víz finoman fodrozódik, a sziklás sziklafalak és a puha felhőkkel borított ég felé vezeti a tekintetet. A művész ecsetvonásai gazdagok és texturáltak, ötvözve a természetest a természetfelettivel; a földszínekből álló barna, arany és tompa zöld paletta az ősz melankolikus szépségét idézi. Az érzelmi hatás erőteljes: vágy, sebezhetőség és a sors mitikus drámájának keveréke. A mű a görög mitológiából merít, szenvedélyről és pusztulásról szóló történetet jelenít meg, megragadva a szerelem és a végzet közötti törékeny határt.