Ebben a figyelemfelkeltő portréban egy magabiztos férfit látunk, aki sötét öltözetet visel, ami hatalmat és önvizsgálatot sugall. A kompozíció ügyesen van egyensúlyozva, a téma kissé el van tolva a középpontból, ami mozgás érzetet kelt, miközben a néző pillantása természetesen áramlik a művön. A komor színpaletta—gazdag feketék és tompított árnyalatok—arra utal, hogy a téma komoly, ám ellentétben áll a finom fénnyel, amely megvilágítja a férfi arcvonásait, felhívva a figyelmet a végtelen tekintetére és az erős állára, amelyek úgy tűnik, hogy még nem elmondott történeteket mesélnek el.

A háttér szándékosan homályos, intimitás érzését kommunikálja, míg a szőnyeg már meglévő bútorazás a frontvonalban a figurát a mindennapi valóságba ágyazza. A minőségi ecsetvonás, a realizmus és az impresszionizmus közötti finom egyensúlyt mutat; a vonalak magabiztosak, mégis lágyak, meghívva minket, hogy érezzük a ruhák textúráját és a bőr melegségét. Nézőként, kényszerítve érzem magam arra, hogy belegondoljak ennek a férfinak az életébe, gondolataiba, eredményeibe és helyére a világban. Ez a portré egyszerre beszél az egyéni identitásról és a 20. század eleji Spanyolország szélesebb társadalmi összefüggéséről, ahol a művészet és a kultúra gazdagon összefonódik, hogy létrehozzanak egy felbecsülhetetlen emberi tapasztalat szőttest.