Ebben a ragyogó munkában egyedüli kardvirág áll magasra, szinte királyian, egy lágyan ábrázolt háttér ellen. A váza, földies és textúrált, hosszú zöld leveleket tart, amelyek a fény felé nyúlnak. Ez a megjelenítés egy finom egyszerűséget árusít, felkérve a nézőt, hogy értékelje a természet eleganciáját elszigeteltségében. Monet ecsetkezelése kifejező; a virágszirom szinte álomszerű — a lágy szélek egy színmosással keverednek, amely a természetbeli szépségüket idézi. Minden ecsetvonás életerőt ad a palettának, suttogva az életről és az ellenállóságról.

A színkombináció figyelemfelkeltő, de fáradtság nélkül harmonizál; a gladiolus fehér és halvány rózsaszínje lágyan kontrasztál a háttér meleg barna tónusaival. Különös intimitás van ezen a festményen, mintha egy pillanat lenne megfagyva az időben, nem pedig összetett kompozíció; melege és nosztalgiája van. Ez a darab összefoglalja Monet képességét, hogy érzelmet közvetítsen botanikus szépségen keresztül, tükrözve a természet iránti tiszteletét a 19. század végének bonyolultságai között.