A napsütötte táj élénk színszimfóniává bontakozik, ahol a vonások energikusan táncolnak a vásznon. Egy festői házikó, figyelemfelkeltő rózsaszín tetőjével, kiemelkedik a gazdag zöldből, amely körülveszi, utalva a természettel való harmóniára. A ragyogó sárgák és zöldek összefonódnak, létrehozva egy bájos rétet, míg a mélyvörös virágágyások játékos meleget adnak eith pastoral tájhoz. Minden vonás életkedvet hordoz; a művész ecsetje úgy tűnik, életet lehel, meghívva a nézőt, hogy lépjen be ebbe az élénk menedékbe.

A kompozíció kedves perspektívával rendelkezik; a ház büszkén, de barátságosan áll, a virágzó kertek között, amelyek majdnem átölelik. A textúrált impasto technika felfedi a darabba beletett szeretetet és energiát—az árnyékok játszanak a talajon, utalva a mozgásra és az idő múlására. Érzelmileg érezhető a nyugalom, ami arra hív, hogy mélyet lélegezz, és merülj el a vidéki élet varázsában. Egy 1887-es pillanat, amely a Van Gogh egyre fejlődő stílusát tükrözi; ez a munka nemcsak vizuális öröm, hanem tanúbizonyság a művész színnel és a természet birodalmaival való fejlődő kapcsolatáról.