Ebben a figyelemre méltó műben a néző egy fiatal nő intim portréjával találkozik, aki mélyen elmerült az olvasásban. Az alak, egy gyengén megvilágított térben ülve, egy olyan nyugodt légkörben találja magát, amely a kontemplációra invitál. Van Gogh jellegzetes ecsetvonásai élénk, mégis visszafogott színkombinációt teremtenek—többnyire zöld és piros színekkel—amely melegségérzetet keltenek a hűvös nyugalom közepette. A nyakán lévő sálik egy élénk színt ad hozzá, gyönyörűen kontrasztálva a halvány háttérrel.

A kompozíció a figyelmet az ő testtartására irányítja; a feje koncentrációval hajlik előre, az ujjaival óvatosan tartja a könyvet, ami egy csendes önvizsgálati pillanatra utal. A háttér úgy tűnik, körülötte forog, talán a belső gondolatait képviselve, fokozva a mű érzelmi hatását. Történelmileg ez a mű Van Gogh emberi állapot iránti vonzalmát és a magányos belső elmélkedés pillanatait hangosítja—ezek az elemek dominálnak a 19. század végi munkáiban. A festmény nemcsak művészi kijelentésként állja meg a helyét, hanem a hozzáférhető irodalom értéknövelő szerepére vonatkozó megjegyzésként is, amely vigaszt és elmenekülést kínál, összefoglalva az érzelmi mélységet, amelyet a művészet az életünkbe csempészhet.