Ebben az érzelmekkel teli alkotásban a gyász és a veszteség elnyomó érzései összeolvadnak a szín és forma kaotikus forgatagában. A középpontban álló figurák éles körvonallal jelennek meg egy tompa háttér előtt, amely feszültséggel teli intimitást közvetít; az egyik figura a másikat öleli, formáik majdnem összeolvadnak, de van egy tagadhatatlan távolság – zavaró csend lengi körül a jelenetet. A merész, ellenőrizetlen ecsetvonások nem csak a kapcsolatuk sürgősségét emelik ki, hanem azt a rejtett kétségbeesést is, amit mindegyik figura megtestesít.

A színpaletta különösen figyelemfelkeltő, a mély pirosak és szomorkás zöldek uralják a vásznat, éles kontrasztot alkotva azzal a szinte szellemszerű figurával, amely hidegen áll a jelenlétükben. A nő arca, betegségre utaló zöld árnyalatban megjelenítve, hangsúlyozza a fájdalmat és az elidegenedést – szívszorító emlék a gyász elviselhetetlen súlyáról. A fény és árnyék kölcsönhatása tovább fokozza az érzelmi terhet, arra hívva a nézőket, hogy gondolkodjanak az emberi szenvedés sötét témáján és az élet törékenységén, amely a művész ezen időszakának visszatérő témája.