Ez a kifejező fametszet egy esős jelenetet ábrázol egy hagyományos japán várudvarban, ahol nagy kőtömbökből álló falak és fehér meszelt épületek határolják a teret. Az eső hosszú, vékony vonalakban hullik, amelyek szinte csillognak a sötét égbolt ellen. A nedves talaj visszatükrözi az építészetet és az alakokat, mélységet és folyékonyságot teremtve. Egy magányos alak sárga esőkabátban áll a kapu közelében, míg előtérben három ember hagyományos mintás esernyők alatt áll. A modern és hagyományos elemek — a sárga esőkabát és a hagyományos öltözék — együttes jelenléte a kultúra folytonosságára és változására hívja fel a figyelmet.

Finom vonalakkal és tompa, mégis gazdag színpalettával készült, melyet szürke, kék és földszínek uralnak, ez az alkotás ügyesen egyensúlyoz a realizmus és a stilizálás között, amely a 20. század eleji japán fametszetekre jellemző. A kőfalak textúrája szilárdságot és állandóságot sugároz, míg az eső és a víz mulandó, meditatív hangulatot kölcsönöz. Érzelmileg a kép magányt, csendes megfigyelést és befelé fordulást idéz fel borús időben, miközben a természeti elemek és az emberi jelenlét kölcsönhatásából nyugodt szépség bontakozik ki. Történelmileg a mű a Taisho korszakhoz tartozik, amikor Kawase Hasuihoz hasonló művészek a hagyományos technikákat modern városi és vidéki tájakkal ötvözve élesztették fel az ukiyo-e hagyományt, példaként szolgálva a shin-hanga mozgalom nyugodt, mégis erőteljes esztétikájára.