Ebben a élénk festményben egy négy lányból álló csoport—mindegyik színes ruhában—áll egy fából készült hídon, látszólag elveszve a saját világukban. A híd egy buja vidéki táj felé vezet, melyet vibráló zöldek és kékyek kereteznek; a fák életérzést és mozgást keltő ecsetvonásokkal vannak megfestve. A háttérben festői kunyhók állnak, ferde tetőkkel, fehér homlokzataik csillognak a napfényben, varázslatos kontrasztot alkotva a mélykék éggel. Az élénk színek és a nyugodt légkör közötti feszültséggel nosztalgikus emlékeket idéznek, invitálva a nézőt egy fiatal felfedezés és ártatlanság pillanatába.

A mű érzelmi hatása kézzelfogható; nemcsak a táj szépségét ragadja meg, hanem a lányok közötti közös tapasztalatot is, amely felidézi a gondtalan nyári napokat. Munch ecsetvonása a spontaneitásról beszél; a textúrált felület egyedülállóan tükrözi a fényt, dinamikus minőséget teremtve, amely megváltoztatja, hogyan érezhetjük a művet különböző perspektívákból. Ez a festmény nem csupán egy festői táj, hanem a fiatal barátság felfedezése is, amely mélyen rezonál. Egy olyan időszakot képvisel, amikor a művészek egyre inkább elnyerték a merész színeket és kifejező formákat, reagálva a hagyományos ábrázolás korlátozásaira—a modern művészet történetének valóban jelentős fordulópontját.