A jelenet egy tágas, éteri égbolt alatt bontakozik ki, amely a lágy kékek és a finom felhőpamacsok vászna. Egy magányos fa, amelynek ágai kecsesen ívelnek át a jeleneten, természetes keretet biztosít a lent összegyűlt figuráknak. A napfény átszűrődik a leveleken, világos és árnyékfoltokat hoz létre, amelyek táncolnak a figurákon. A kompozíció a történetmesélés művészetének mesterkurzusa; látunk egy csoport nőt, látszólag mosónőket, akik egy hosszú munkanap után egy patak partján pihennek. Ruháik egy kötélre vannak terítve, a szellőben száradnak. A bajtársiasság és a közös élmény érzése van. A nők interakcióba lépnek, ölelkeznek, és úgy tűnik, békés pillanatot osztanak meg a bukolikus táj közepén. A háttér egy finom hegyvonulatot és egy távoli, napfényes eget ábrázol, amely a tágasság és a mélység érzetét közvetíti. A művész lágy, tompa színpalettát használ, a lágy zöldek, sárgák és földszínek dominálnak a jeleneten. Ez a nyugalom és a nosztalgia hangulatát teremti meg.