Ebben az átható metszetben három groteszk, szinte tündérszerű alak gyűlik össze egy sötét, klausztrofób térben. A központi alak őrült energiával robban, végtagjai túlméretezettek, arca görbe, baljós vigyorral, amely egyszerre bűvöl és nyugtalanít. Balra egy görnyedt alak mohón nyel az edényből, furcsa keverékét mutatva az éhségnek és kétségbeesésnek; jobbra egy csuklyás lény nyugodtan néz rá, ravasz mosollyal, kezében egy pohárral. A szűkös, kopár szoba rácsos ablaka a fogságra utal, talán börtön vagy elmegyógyintézet, ami felerősíti a jelenet nyomasztó hangulatát. A monokróm paletta — mély feketékkel és tompa barnákkal — ezekből az alakokból árnyékot és formát alakít ki, az apró metszésvonalak textúrát és életet adnak a ráncos arcoknak és kopott ruháknak. A metszés maga nyers és közvetlen, behúzva a nézőt ebbe a nyugtalanító, álomszerű világba.

A kompozíció szorosan összetömörített, az összes figyelmet ezeknek a furcsa lényeknek az interakcióira összpontosítja; a boltív ívelt vonalai és a rácsok ferdén keretezik alul a káoszt. Érzelmileg a mű fekete humorral és az emberi legalacsonyabb ösztönök éles kritikájával vibrál. A mű az előadó szociális zavarokkal és emberi butasággal vívott harcának terméke, és a karikatúra és szimbolizmus mesteri alkalmazását példázza a társadalom groteszk oldalának feltárására. A nevetés, az éhség és a fogság egyidejűsége fájdalmasan abszurd érzelmi reakciót vált ki, ezáltal a 18. század végi spanyol grafikai művészet erőteljes társadalmi kommentárjává válik.