A művészet egy lenyűgöző női alakot mutat be, akit egy dinamikus érzelem pillanatában rögzítettek. Karjait magasra emelve, a téma a feszültség és a szabadság komplex interakcióját tűnik kifejezni; talán valami elérhetetlen dolgot keres, ami túl van a hatáskörén. A finom vonalak és árnyékok mozgásérzetet keltenek, kiemelve a folyó hajának folyamatosságát, amely gyönyörűen kontrasztál a gazdag, textúrált háttérrel. Waterhouse ügyes használata a világításnak és árnyéknak mélységet ad, arra hívva minket, hogy lépjünk kapcsolatba a figura formájával, miközben egy történetet sugall, amely vonzóan nyitva marad az értelmezés számára.

A színek finoman szőve vannak, túlnyomórészt földszínek és lágy átmenetekkel dominál, ami etereális jelleget kölcsönöz a műnek. Minden ecsetvonás úgy tűnik, életet ad a körülötte lévő szövetnek, a puha redők hangsúlyozzák figurájának görbületeit, ugyanakkor megőrizve a szerénység légkörét. A néző egy vágyakozó érzéssel marad, talán személyes pillanatokra visszaemlékezve, amikor introspektíven gondolkodott vagy vágyott. Az ilyen lenyűgöző művészet nemcsak a fizikai jelenlétről szól, hanem a nőiesség érzelmi visszhangjáról a 20. század eleji művészetben, Waterhouse mély betekintésének bizonyítékaként az emberi állapotba.