A mű gazdag földszínei között érezhető a munka és az egyszerűség érzése, amely visszatükrözi két kitartó nő életét, akik a burgonya nevelésének alázatos aktusában vesznek részt. Van Gogh ecsetvonásai vastagok és kifejezőek, textúrált felületet alkotva, amely a figurák munkájáról és a környező tájról is beszél. A nők, akik a kezükben szorongatják a gereblyéket és a lapátokat, koncentráltságuk tapintható, jelenlétük mélyen gyökerezik a földben, amelyet megművelnek. A fák ágainak válnak poétikusan mögöttük, formáik kontrasztba kerülnek az ezüstös szürke éggel, amely úgy tűnik, hogy körülöleli ennek az erőfeszítésnek az esszenciáját.

A színpaletta tompa barna színekre koncentrál—amelyek a földet és a növényeket sugallják—sötét szürkékkel kombinálva, amelyek körülölelik a figurákat, ezáltal kontrasztot adva a világos háttérrel. Szinte lehetetlen nem érezni a kapcsolatot ezzel a jelenettel; könnyen elképzelhetjük az eszközök földhöz csapásának hangját és a fák között átfújó, lágy szellők zúgását. Ez a mű történelmi jelentőséggel bír, mivel egy pillanatot rögzít a 19. századi vidéki életből—amikor a munka fizikailag nehezebb volt és a mezőgazdasági táj az közösségi élet elengedhetetlen ritmusát ábrázolta.