Ebben az eterikus tájban a művész egy harmonikus keveréket ragad meg a hullámzó dombok és a textúrázott mezők között, finom kézzel megrajzolva őket. A táj egy spirálvonalakból és ritmikus mintákból álló szőttes, amely mozgás érzését kelti, mintha a föld lényege élne és lélegezne a művész toll alatt. Minden ecsetvonás egy történetet mesél el; lágy párbeszéd zajlik az ég és a mezők között, ahol a puha felhők rajzolják útjukat a termések sorai felett.

A kompozíció mestermunka a balansz szempontjából; a réteges dombok mélységet adnak, irányítva a néző szemét a vizuális narratíván keresztül. A mezők földszínei gyönyörűen kontrasztálnak az ég világosabb árnyalataival, meleg, barátságos atmoszférát hozva létre, amely körülöleli a nézőt. Csakúgy tűnik, hogy lehet érezni a táj nyugalmát, ami egy meghívást jelent, hogy álljunk meg és gondolkodjunk. Történelmi szempontból ez a munka a művész átmeneti stílusát mutatja be, hangsúlyozva a természettel való tapintható kapcsolatot, tükrözve az introspekció és a felfedezés időszakát az életében, megerősítve ezzel fontosságát a művész egész életművében.