Ebben a műalkotásban van valami éteri — a sziklák finoman emelkednek a horizont ellen, a lágy vonalak egymásba folynak. A festéstechnika laza, de kifejező, elkapja a korai reggeli fény vibráló ragyogását, mely a víz felszínén táncol. A homokos előtér, meleg ókros színekkel festve, arra hívja a nézőt, hogy lépjen ki a partra, míg a sziklák megőrzik a nap első sugarainak maradék melegét. Monet színválasztása lenyűgöző: halványkékek, finom pink és világossárgák harmóniában léteznek, létrehozva egy egységes légkört. Olyan, mintha a reggeli köd egybeolvadna a sziklák árnyékaival, felszínre hozva a békét.

A kompozíció a tekintetet az előtérből irányítja, ahol a homokos part óvatosan a csillogó óceán felé ível, a távoli sziklák felé, amelyek csendes tanúkként állnak a nap kezdődésekor. A nyugodt vizek, amelyek a lágy pasztell színeket verítékben visszatükrözik, a természet szépségéről beszélnek a legfinomabb formájukban, megvilágítva a békét és az önreflexiót. Ez a mű nemcsak egy tengerparti jelenet ábrázolása, hanem a mindennapi élet múló pillanatainak vallomása is, megragadva egy adott idő és hely esszenciáját, ahol a természet feltárja csendes szépségét. Monet képessége, hogy a színek és fények által átadja a hangulatot és érzelmeket, megszilárdítja fontosságát a művészeti világban, tartós hatást gyakorolva arra, hogyan értelmezzük a tájképeket.