A mű egy intenzív érzelmi pillanatot örökít meg, ahol egy nő, aki halvány fehér ruhát visel, láthatóan zűrzavarban van, miközben a haját fogja. Az arckifejezése a félelem és a frusztráció keverékét tükrözi. A sötétzöld és barna árnyalatokban megfestett erdő háttérbe vonja a nézőt egy komor, meditáló térbe. Ezzel ellentétben a nő alakja, amely a sötétebb tónusokkal szemben emelkedik ki, felhívja a figyelmet; a lágy ecsetkezelés finomságot ad az alakjának, amely sebezhetőséget sugall. Bal oldalon egy összegömbölyödött figura látható, amely talán a reménytelenséget vagy a veszteséget szimbolizálja, így még inkább fokozva a jelenet érzelmi súlyát.

A színek használata figyelemre méltó: a tompa paletta a melankólia érzését hangsúlyozza, míg a kevert tónusok szorongásérzetet keltenek. Az ilyen pillanatok mély bepillantásra hívnak, mivel minden ecsetvonás úgy tűnik, hogy visszhangzik a megjelenített karakterek belső küzdelmeivel. Munch merészen ragadja meg az emberi állapotot – lenyűgöző emlékeztető a nyers érzelmekről, amelyekkel gyakran szembesülünk. A mű gazdag történelmi háttérből fakad – a 19. század vége, amikor az egzisztencializmus elkezdett behatolni a művészetekbe, mély érzelmi és pszichológiai konfliktusokat tükrözve.