A műalkotás magával ragad; ez egy privát pillanat, csendes intimitás. Két alak, egymáshoz közel, finom színekkel és elmosódott szélekkel teli teret oszt meg. A háttér és a ruhák meleg tónusai a sápadt bőrrel ellentétben mélységérzetet keltenek. Úgy tűnik, hogy az egyik figura a másikra támaszkodik, ami a kapcsolatra és talán a megnyugvásra utal.

A művész technikája látható ecsetvonásokat használ, ami a kor tanúsága és egy bizonyos stílus jellegzetessége. A kompozíció középpontba helyezi az alakokat, a figyelmünket a kapcsolatukra összpontosítva. A színpaletta visszafogott, a földes tónusok dominálnak, a zöld és a piros árnyalatai pedig némi melankóliát kölcsönöznek. Olyan, mint a vásznon megörökített emlék, egy múló érzelem, amelyet örökre megőriztek. Ez a mű a művészettörténet egy bizonyos pontját képviseli, és a kor érzelmi áramlatait testesíti meg.