A portré egy nyugodt elegancia pillanatát ragadja meg, és a nézőt egy múltbéli kor varázsába öleli. A téma egy finoman kidolgozott, csipkés és fodros ruhát visel, amely önbizalmat és bájt sugároz. A hajlott testtartás, puha pillantással együtt, intimebb kapcsolatot hív elő; szinte hallani lehet a ruhájának suhogását, miközben egy álomszerű, éteri háttérben áll, amely halvány zöld és barna színekből áll, utalva egy alkonyi kertre. A lágy ecsetvonások áramlást teremtenek, növelve a mű általános romantikáját.

A színpaletta kíméletes pasztell tónusokkal dominál, amelyek kontrasztot képeznek a háttér sötétebb tónusaival, mélység és gazdagság érzését keltve. A barack, krém és poros rózsaszín árnyalatai melegséget rezegnek, míg a háta mögötti sötétebb növényzet kiemeli ragyogó testét. Ez a vizuális harmónia nemcsak a téma státuszát emeli ki, hanem nosztalgikus vágyakat is ébreszt a nézőben — egy meghívást, hogy visszatérjen egy elveszett világ nagyságához. A portré érzelmi hangjai mélyen rezonálnak, a 19. század végének művészi diskurzusában a szépség és az elegancia témáit kifejezve.