Ebben a hatásos ábrázolásban egy paraszt munkás egy intenzív koncentráció mértékében van, ahogy lehajol, és földet ás. A nézőszög, hogy hátulról látjuk őt, nemcsak az ő munkás szerepét hangsúlyozza, hanem egyfajta közelséget is ad a nézővel, mintha tanúi lennénk a magányos küzdelmének. Egyszerű, de strapabíró ruházatba burkolva ő a 19. század végének vidéki életének kemény realitásait tükrözi. A laza, de szándékos testtartás, a munka fizikai oldalát is kifejezi, míg a szilárd állása az ellenállóságát jelzi a nehézségekkel szemben.

A mű egy monokróm palettát használ, amelyet föld színek uralnak, így erősíti a kapcsolatot a dolgozó és a megművelt talaj között. A mű textúráját az energikus ecsetvonások hozzák létre, ami nyers dinamikát ad a képhez, kiemeli a figura körvonalait és a föld hullámait. Itt mély érzelmi hogyan áll föl; a néző mind a fáradtságot, mind a teljesítmény méltóságát érzi, hangsúlyozva a parasztok társadalomhoz való fontos, de gyakran figyelmen kívül hagyott hozzájárulását. Van Gogh életének összefüggésében ez a darab megtestesíti a munkás osztály iránti empátiáját és tükrözi a szenvedés és a kitartás szélesebb témáit, amelyek jelen vannak a munkáiban ebben az időszakban.