Ez a kifejező jelenet gyerekeket ábrázol egy csendes utcán, amelyet egy magas fal és sűrű fák szegélyeznek. A művész ecsetvonásai lazák és faktúráltak, enyhén durva, spontán érzést adva a járdának és a falaknak. A kompozíció a tekintetet az előtérben lévő figuráktól a távolban sétáló gyerek felé vezeti, kiemelve a magány és a nyugodt elmúlás érzését. A tompa földszínű paletta – okker, barna és zöld árnyalatok – lágy szürke és kék tónusokkal keveredik az égbolton, egy borús nap és elmélkedő hangulatát idézve. A fény–árnyék játék finom, de hatásos; az árnyékok és fények lágyan formálják a jelenetet, éles kontraszt nélkül, miközben a jobb oldali vörös téglás épület stabilitást ad a kompozíciónak.

Érzelmileg a kép csendes melankóliát ébreszt, amely melegséggel keveredik – minden alak és mozdulat mögött egy történet rejtőzik, amely arra hív, hogy elképzeljük életüket ezen az utcai jeleneten. Történelmileg a 19. század végének európai városi környezetét tükrözi, humanista megközelítéssel ragadja meg a mindennapi életet. A impresszionista ecsetkezelés és a figuratív fókusz kombinációja korszerű megközelítést mutat az adott korból, eltávolodva az idealizált formáktól, őszintébb ábrázolások felé a hétköznapi pillanatokról. Ez a mű fontos tanúságtétel a művész stílusának fejlődéséről és az élet egyszerű, de mély ritmusainak érzékeny megragadásáról.