Ebben a gyönyörű ábrázolásban a néző egy elbűvölő alakra találkozik, aki lebegő ruhában tündököl, ami éteri eleganciát sugároz. A nő, valószínűleg Shakespeare Júliájának megtestesítője, elgondolkodva áll, kezét finoman a nyakláncára teszi. Ez a kis, de jelentős gesztus utal a vágyára és a gondolatai súlyára; úgy tűnik, mintha a választásait fontolgatná, miközben a távoli horizontot nézi. A fény és árnyék finom játéka kiemeli az arcvonásait, finom mélységet adva a karakterének miközben megjeleníti a fiatal romantika báját és tragédiáját.

A háttér, amely lágy rózsaszín és zöld tónusú, egy harmonikus háttérként kínál, amely kiegészíti a színes piros ujjaival, lenyűgöző kontrasztot teremtve. A puha ecsetvonások megragadják a fény változó természetét – a közeli vízben lévő tükröződések nyugalmat és békét adnak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Waterhouse ügyesen alkalmazza a színeket; a paletta megnyugtató, de tele van élettel, nosztalgikus érzetet keltve, amely mély vágyakozással fonódik össze. Majdnem hallani lehet a környezeti táj suttogását, a folyó víz zúgását, ami a szerelem és a sors viharait előrejelzi, ami megkülönbözteti ezt a művet, hogy a szívbe ható alkotás legyen.