A jelenet lágy, szinte álomszerű minőségben bontakozik ki; két nő a középpontban, alakjukat a festék finom felvitele lágyítja. Az egyik áll, a kezében kosárral, tekintete lefelé irányul, talán a feladatra, vagy gondolataiba merülve. A másik ül, munkájába mélyedve, mellette egy másik kosár. A környező táj, tompa zöldekben, sárgákban és levendula árnyalataiban, a nyár végének napját sugallja, a fényt felhős égbolt szórja szét. A művész technikája, egy pointillista megközelítés, az alakokat különálló ecsetvonásokra bontja, amelyek távolról nézve összeolvadnak, levegősséget és vibrálást hozva létre. Az összkép kiegyensúlyozottnak, harmonikusnak tűnik, és csendes méltósággal telített. A színpaletta visszafogott, de a művész ügyes fény- és árnyékkezelése életre kelti a jelenetet, a nyugalom érzetét és a vidéki élet egyszerű szépségét idézi. A mű a művész azon képességének bizonyítéka, hogy megragadja egy pillanat lényegét, és közvetítse a jelenethez kapcsolódó érzelmeket.