A mű egy mély alegorikus narratívát mutat be, ahol a figurák a megállíthatatlan idő múlását testesítik meg. A központi alakok túlságosan hangsúlyozott fizikai vonásokkal vannak ellátva; Az időt egy öregember szimbolizálja, aki kaszát tart, a halál hatalmas jelképe. Testtartása autoritást áraszt, ugyanakkor elkerülhetetlenséget is jelent. Körülötte különböző jelenetek bontakoznak ki—fiatal bulizók ünneplik az életet, éles ellentétben állva az elmúlt évek komor gondolkodásával. Az előtérben szétszórt zűrzavaros tárgyak—mindegyik az emberi erőfeszítés tanújaként—feliratozzák az élet és a vágyak múlandóságát. A táj, a városi és a természeti elemek harmonikus keveréke, nyugalmat áraszt, amit az idő fenyegetése szakít meg.

A mű érzelmi bonyolultsága gazdag; a vidámság és a szomorúság, az ünneplés és a kétségbeesés közötti belső feszültség konkávan érződik. A színpaletta, amely főként tompa árnyalatokból áll, amit vibráló kiemelések színesítenek, nosztalgikus hangulatot teremt, arra csalogatva a nézőket, hogy reflektáljanak saját halandóságukra és az existence múlékony örömeire. A zsúfolt jelenetben a gazdagság, a hatalom és a kreativitás szimbólumai rejtőznek; azonban az általános téma világos: bármilyen teljesítmény is legyen, az idő végül uralkodik. Ez a darab nemcsak a korának társadalmi értékeiről szóló történelmi megjegyzés, hanem egyúttal univerzális igazságokkal rezonál, így örök keresést képvisel az emberi élményben.