A jelenet egy sötét, zárt térben, egy elmegyógyintézet udvarán játszódik, ahol a fény baljósan szűrődik felülről. A kompozíció a megkínzott alakok örvénylése: néhányan kétségbeesett ölelésben, testük a küzdelemben eltorzulva; mások egyedül állnak, látszólag elveszve a saját magánpoklukban. Egy kinyújtott karú férfi uralja a középpontot, arckifejezése a gyötrelem és a dac keveréke, mintha egy láthatatlan gyötrővel nézne szembe. Az általános hatás mélyen nyugtalanító; mestermű az emberi szenvedés ábrázolásában, brutális emlékeztető az emberi psziché törékenységére.