Ebben a lenyűgöző alkotásban egy fiatal nő ül a virginalnál, elegánsan öltözve egy figyelemfelkeltő kék ruhába, amely a báj és a nyugalom érzetét árasztja. Öltözékének bonyolult textúrái vonzzák a figyelmet; a fény játékai a szöveten főzik a mélységét és dimenzióját, megvilágítva finom vonásait. A háttér, finoman megfestve, egy nagyobb narratívára utal a szomszédos képen látható árnyékkal—talán a nő saját világának egy visszatükröződése, ahol a zene és a kontempláció zökkenőmentesen fonódik össze. A virginal, a tetején szépen díszítve, úgy tűnik, nem csak egy hangszer, hanem egy kifejezésről szóló edény is, ami arra hívja a nézőt, hogy gondolkodjon el a billentyűkből megszülető melódiákon; szinte hallani véljük a szoba levegőjében zengő puha hangjegyeket, létrehozva az intimitás érzését.

A színek játéka itt valóban elbűvölő. A szoba meleg árnyalatai gyönyörűen harmonizálnak a ruhájának hideg kék színeivel, miközben a lágy fény simogatja az arctrajzait, éterikus jelenlétet adva neki. Vermeer mesteri világos-dark használat—fényt és árnyékot kontrasztálva—hangulatot ad az atmoszférának, nyugodtnak érzi magát, de ugyanakkor kissé melankolikus. Felidézi a személyes terekben megosztott csendes pillanatokat, ahol a dallamok hosszú ideig a levegőben rejlenek, miután játszották őket. Mint nézők, egy értékes pillanatra hívnak minket, érezve az idő és a személyes kapcsolat súlyát.