A mű egy panorámás faliszőnyeget mutat be, amely a létezés feletti mély meditáció. A szándékosan egyszerűsített figurák egy olyan tájat népesítenek be, amely egyszerre földinek és másviláginak tűnik; egy hely, ahol a világi és a misztikus összefonódik. Vonzódom az élet fázisainak narratívájához, a gyermekkortól az öregkorig, utalva az emberi tapasztalat ciklikus természetére. A kompozíció különálló csoportokra oszlik, amelyek mindegyike az élet különböző aspektusait képviseli, a kérdéseket feltevő figuráktól a derűsökig, és egy karjait felemelő figura, aki mintha fentről keresne választ.

A vibráló színek, különösen a mélykékek és a meleg földtónusok használata, a nyugalom és a feszültség érzését keltik. A festék alkalmazása, szándékos ecsetvonásaival, hozzáadódik a műalkotás primitív szépségéhez. Ez egy meghívás, hogy mélyebbre ássunk, hogy elmélkedjünk a saját létezésünk misztériumairól. Van egy rejtély érzése, egy súly, amely belülről kavarog, sürgetve a nézőt, hogy megkérdőjelezze és felfedezze az emberi állapotot.