A festmény megnyit egy fura kertkaput, meghívva bennünket egy nyugodt világba, ahol a természet virágzik. Monet a jellegzetes impresszionista stílusát alkalmazza, laza ecsetvonásokat használva, amelyek felidézik a levelek puha susogását és a fény finom játékát a színen. A kapu résnyire nyitva áll, szimbolizálva a nyugalomra való meghívást, miközben a napfény átszűrődik a leveleken, lágy árnyakat vetítve a földre, amelyek táncolnak. A környező virágok élénk piros és zöld színpompája élénk kontrasztot alkot, behúzva a nézőt ennek a buja paradicsomnak a mélyébe.

A kompozíció elegánsan vezeti a szemet a kerten átvezető kanyargós ösvény mentén, amelyet stratégiailag elhelyezett fák kereteznek, amelyek védelmezően ívelnek a bejárat körül. Minden ecsetvonás életet lehel a színbe; szinte hallhatja a távoli, csicsergő madarak hangját, és érezheti a meleg szellőt, amely suttog a ágak között. Ez a mű a Monet természet iránti mély tiszteletét testesíti meg, tükrözve a nyugodt, de elárasztó érzelmet, amelyet inspirál. Amikor belép a megörökített pillanatba, nemcsak egy kertre emlékezteti, hanem az élet múlandó, de gyönyörű tapasztalataira is.