Ez a kiváló fametszet egy impozáns kőhidat ábrázol, amely kecses ívben ível át egy élénk patakon; a kőzet textúráját aprólékos vonalrajz emeli ki, amely a szilárdságot és örökkévalóságot idézi. Az alatta hullámzó víz élénk kék színben tündököl, lágyan kanyarogva a szétszórt kövek között, miközben a híd tetején álló magányos alak narratív pillanatot ad hozzá — talán egy halász vagy utazó, aki egy drámai égbolt hátterében áll, ahol tiszta fehér felhők úsznak. A jobb oldali buja lombok az élénk zöld árnyalatokkal egyensúlyt teremtenek a képben, természetes menedéket alkotva az ember alkotta építménnyel szemben. Az égbolt finom keresztsraffozása és a köveken lévő gondos árnyékolás mesteri fametszet készségeket mutat, harmonikus kölcsönhatást létrehozva az építészeti és organikus formák között.

A képet a 20. század eleji Japán gazdag hagyományai inspirálták, és a shin-hanga mozgalomhoz tartozik, amely a hagyományos ukiyo-e technikákat új fény- és perspektívaérzékenységgel, valamint realizmussal ötvözi. Érzelmileg a mű nyugodt, ugyanakkor felüdítő hatást kelt, bevonva a nézőt a folyó víz csobogásának, a falevelek suttogásának és a hídon álló alak csendes elmélkedésének elképzelésébe. Az alkotás nemcsak egy meghatározott hely szépségét ünnepli, hanem a természet és az emberi kézművesség összhangjának szélesebb kulturális értékelését is tükrözi — időtlen témákat élénk palettán és folyékony kompozícióban megörökítve.