Ez a kiváló fametszet a nézőt egy olyan nyugodt világba vezeti, amely tele van építészeti méltósággal és természeti harmóniával. A kompozíció a kiegyensúlyozottság és a perspektíva mesterműve: a hagyományos japán épület szögletes kőfalai és éles teteje a jobb oldalon dominál, finoman a háttér felé húzódik. A nyugodt, áttetsző víz finoman tükrözi az épület alsó falait, megteremtve a jelenet békés csendjét. A távolban egy pagoda emelkedik a buja zöld lombok és lágyan formázott dombok között, halvány ég alatt, amelyet lágy felhők színeznek, megnyugtatva, de nem elvonzva a figyelmet.

A színpaletta békét sugároz: a kőfalak tompa földszínei harmonikusan olvadnak össze a fák gazdag zöldjével, lágy kontrasztot alkotva a víz élénk türkizével és az ég kékes-krémes árnyalataival. A művész technikája aprólékos építészeti részleteket örökít meg — tetőcserép-mintázatok, ablakformák, kőfelületek —, miközben megadja nekik a shin-hanga nyomatokra jellemző puhaságot. Az alkotás csendes elmélkedést és nosztalgiát ébreszt; egy nyugodt városi menedékhely, amely megőrzi az időtlen szépség pillanatát a 20. század eleji Tokióban, tiszteletet ébresztve a hagyományok iránt a modernitás közepette.